A Válasz: BORBÓL

Ha már a múlt héten a hagyományos pálinkákat említettük, nézzük meg valójában miből készültek kezdetben a pálinkák, párlatok hazánkban.
  • Írásos emlékek alapján az 1300-as évek elején Károly Róbert királyunk feleségének, Erzsébet királynénak a köszvényét kezelték rozmaringos „Aqua vitae„-vel, ami valószínűleg BORPÁRLAT🍷 volt. Tehát kezdetben az égetett szeszt gyógyászati célra alkalmazták.
  • Gyakran csak égettborként emlegették. Később ezt a szót már gabona alapú italokra is használták.
  • A XVII. századtól ezeket a gabona alapú párlatokat kezdték a szlovák nyelvből átvéve először PÁLINKÁNAK nevezni.
  • A pálinka ma ismert és törvényileg meghatározott alapanyaga a GYÜMÖLCS a legutolsó volt a sorban. Az elsőként felhasznált gyümölcsfajta a SZILVA volt. Elterjedt volt még a SZŐLŐTÖRKÖLY🍇. A manapság legnépszerűbbnek számító BARACK🍑 viszont csak az 1930-as évektől vált jelentőssé.
  • A PÁLINKA végül a XIX. század elejétől vált a gyümölcsalapú párlatok megnevezésévé. A borpárlatokra pedig a francia eredetű KONYAK szót kezdték használni.
Tudtad? Miből készültek az első párlatok Magyarországon?

Réti Gasztromagazin

Italgasztronómia középpontban a Pálinkával és a Ginnel

Érdekességek, tudnivalók, italreceptek, ajándékötletek

Igen, érdekel!

Réti Hagyományos Pálinkák

  • Cserszegi fűszeres törkölypálinka

    Cserszegi fűszeres törkölypálinka 40% 500ml (fél liter)

    8.000 Ft (bruttó)
  • Ágyas szilvapálinka díszdobozban 2db pálinkáspohárral

    Ágyas szilvapálinka 350ml díszdobozban 2db pálinkás pohárral

    8.600 Ft (bruttó)
  • Főzőmester kedvenc szilvapálinkája 500ml

    Főzőmester kedvenc szilvapálinkája 40% 500ml (fél liter)

    9.600 Ft (bruttó)
Osztrák gint készítettünk – GIN TH11

Osztrák gint készítettünk – GIN TH11

  Hogy is van ez?Nyitottnak lenni Mindenre nyitottak vagyunk: ha szimpatikus a partner, jó az ötlet és azonosulni tudunk az értékrendjével. Mostanában egyre több olyan dologba belevágunk, amit régen elképzelhetetlennek tartottunk volna. Tényleg igaz az, hogy az...

A gin története: A GIN őrület nyomában

A gin története: A GIN őrület nyomában

A tartalomból: Miért kezdtünk gint mi is gint főzni? A gin története: az első lépések Genever: a holland bátorság Ginforradalom Angliában Gin: holland vagy angol? A gin végnapjai Feltámadás Gintonik A Martini és James Bond Kézműves ginek, új ízek Magyarország és a...

Nőnap alkalmából: Legyél te is szuperkóstoló!

Nőnap alkalmából: Legyél te is szuperkóstoló!

A tartalomból: Ízérzékenység kategóriái Nők illat- és ízérzékenysége Profi kóstolók Olvasási idő: 2 perc Ízérzékenység kategóriái Az embereket ízérzékenység szempontjából három kategóriába lehet sorolni: "nem-ízlelők" átlagosok rendkívüli érzékelők Ezenkívül a nemek...