Egy vásárlói visszajelzést és egyben egy nagyszerű ötletet szeretnénk megosztani veletek.

Nemrégiben volt egy kalandos megrendelésünk.

Kaptunk egy emailt, amiben egy magyarországi kastély éttermének munkatársa rendelt tőlünk egy üveg R1 GIN-t. Meglepődtünk, mert nem a környékünkről érkezett a megrendelés. Még a weboldalon sem reklámoztuk az új terméket. Nem tudtuk tehát elképzelni sem, honnan tudhat rólunk. Megpróbáltunk tőle információt szerezni ez ügyben. A válasz minket is meglepett. Tartottak náluk egy kisebb, családias esküvőt nemrég és az ifjú párnak megengedték, hogy ők vigyék a tömény italokat a nagy eseményre.

Erre már mi is emlékeztünk. Tényleg vittek tőlünk pár üveg pálinkát és 1 üveg R1 GIN-t.

Na, de azt az egy üveget, hogyan kóstolhatta meg a személyzet?

A válasz… Sehogy. A kis esküvőre amúgy is kevésnek bizonyult az a pár üveg ital, amit vittek. Maguk sem tudtak eleget inni, a személyzetnek meg pláne nem jutott.

Inni ugyan nem tudtak belőle, de megszagolni azért sikerült nekik. Ezt követően döntött úgy az ott dolgozó fiatalember, hogy neki ezt mindenképp meg kell kóstolnia. Az üveg hátulján rajt volt a honlapunk címe, így talált végül ránk.

Miután telefonon felhívtam, hogy a szállítás részleteit megbeszéljük, a rendelési mennyiség hirtelen megugrott. Az 1 üvegből 10 lett. A többi munkatárs is kíváncsi lett, ők is szerették volna megkóstolni a gint. Mindet gondosan becsomagoltuk, postáztuk és szerencsésen el is jutottak a címzetthez. Vártuk a visszajelzést, hogy az íze is olyan volt-e mint, azt az illat alapján várták.

Válasz egyértelműen pozitív volt és már alig várták ginkollekciónk újabb tagját.😊

Valamint egy érdekes ötletet is adtak a COVID fertőzöttek kiszűrésére. Félretették ugyanis az üres gines üveget.

Aki belép hozzájuk, azzal az az első, hogy ezt az üres üveget megszagoltatják. Ha nem érzi a belőle még így is áradó különlegesen finom illatot, az figyelmeztető jel, hogy esetleg megfertőződött😷.

Az üres R1 GIN-es üveg ilyen felhasználására őszintén szólva álmainkban sem gondoltunk.

Mindenesetre nagyon jól esett a dicséret. Úgy éreztük, jó nyomon járunk a ginkészítést illetően.

Azóta már az R2 és az R3 is elkészült.

Réti Ginkollekciónkból most már egészen biztos megtalálod a hangulatodnak megfelelőt.

Kóstolj és gyűjtsd össze a teljes kollekciót! 

  • R4 GIN 500ml 600x800

    R4 GIN 40% 500ml (fél liter) – NYÁR

    9.300 Ft (bruttó)
  • Réti VIPERA GIN 500ml - Réti Pálinka és GIN

    Réti VIPERA GIN 40% 500ml (fél liter)

    9.300 Ft (bruttó)
  • R2 GIN

    R2 GIN 40% 500ml (fél liter) – ŐSZ

    9.300 Ft (bruttó)
  • R3 GIN 500ml - Réti Pálinka és GIN

    R3 GIN 40% 500ml (fél liter) – TÉL

    9.300 Ft (bruttó)

Réti Gasztromagazin

Italgasztronómia középpontban a Pálinkával és a Ginnel

Érdekességek, tudnivalók, italreceptek, ajándékötletek

Igen, érdekel!
Osztrák gint készítettünk – GIN TH11

Osztrák gint készítettünk – GIN TH11

  Hogy is van ez?Nyitottnak lenni Mindenre nyitottak vagyunk: ha szimpatikus a partner, jó az ötlet és azonosulni tudunk az értékrendjével. Mostanában egyre több olyan dologba belevágunk, amit régen elképzelhetetlennek tartottunk volna. Tényleg igaz az, hogy az...

A gin története: A GIN őrület nyomában

A gin története: A GIN őrület nyomában

A tartalomból: Miért kezdtünk gint mi is gint főzni? A gin története: az első lépések Genever: a holland bátorság Ginforradalom Angliában Gin: holland vagy angol? A gin végnapjai Feltámadás Gintonik A Martini és James Bond Kézműves ginek, új ízek Magyarország és a...

Nőnap alkalmából: Legyél te is szuperkóstoló!

Nőnap alkalmából: Legyél te is szuperkóstoló!

A tartalomból: Ízérzékenység kategóriái Nők illat- és ízérzékenysége Profi kóstolók Olvasási idő: 2 perc Ízérzékenység kategóriái Az embereket ízérzékenység szempontjából három kategóriába lehet sorolni: "nem-ízlelők" átlagosok rendkívüli érzékelők Ezenkívül a nemek...