A tartalomból:
Olvasási idő: 3 perc
Kedves Olivér!
Szeretnénk köszönetet mondani azért, hogy vagy nekünk.
Születésed nemcsak édesapádnak és édesanyádnak köszönheted, mint az emberek általában. Bohn József nélkül ma senki sem ismerne téged. A nagykikindai születésű, sváb Bohn bécsi, párizsi majd nottinghami tanulmányai után Szegedet választotta otthonául. Kezdetben vendéglőt vezetett, majd továbblépett. Árpádközpontban (a mai Üllés településen, Szegedtől észak-nyugatra) megalapította a Bohn-gazdaságot, ahol szőlészetet és veszőtelepet létesített.
Itt jött a képbe édesapád, Irsai M. József, aki egyébként Bohn veje volt. A húszas években társult be az üzletbe.
Születésed éve 1930, de először a Bohn-féle Szőlészeti Értesítő 1934-35 évi számában olvashattunk rólad.
Egyesek szerint 100 pengőt fizettél Kocsis Pál szőlőnemesítőnek a nevedért. Ne higgy nekik! Ez nem igaz. Hiszen neved első említésekor csak 4 éves voltál. Egy ennyi idős gyereknek még nincs ennyi pénze. ?
Az igaz, hogy édesapád ismerte Kocsist, üzleti partnere volt. A megőrzött számlák alapján azonban ők ennél sokkal nagyobb tételekben szerződtek egymással.
Nem a pénznek, hanem a kölcsönös tiszteletnek és barátságnak köszönhető a neved.
Külső és belső tulajdonságaid
Remélem tudod, hogy keverék vagy: Csabagyöngye és Pozsonyi fehér fajtákból kereszteztek. Ne szégyelld magad! A legjobb dolgok így születnek.
Amúgy meg büszke lehetsz magyarságodra. Már apád, anyád is azok voltak, az ősi-nemesi fajtából.
Nincsenek túl nagy igényeid, szívós vagy. Kicsire nőttél (a piacon nem téged választanak), de erősnek tűnsz és stabil lábakon állsz. Bőröd a naptól szép aranysárga, apró pöttyökkel. Korán érő típus vagy (augusztus 20-ára beérsz), az egyik legelső a sorban. (Főbb jellemzőid: ropogós hús, lédússág és muskotályos íz.)
Ha kinézeteddel nem is kelted fel a figyelmet, belső tulajdonságaiddal annál inkább. Igazi szívtiprónak számítasz. Sármod sok nőt elvarázsol (nemcsak a nőket ?). Viselkedésed kissé könnyelmű. Hosszú kapcsolatokba nem bonyolódsz, az újdonság éltet. Frissen kell kiélvezni téged. Szeretsz a középpontban lenni, társaságban szinte „pezsegsz”. Nem szürkülsz a tömegbe. Az biztos, hogy téged mindenki észrevesz… és az illatod!!!
Kedvenc helyek
Szereted a jó italokat, MINDENIVÓ vagy. Jöhet a bor, a pálinka, sőt a most annyira divatos GIN is. Szereted mindet…és ők is téged.
Nemzeti érzületed napjainkban előnyödre válik. Magyarországon érzed jól magad, nem akarsz külföldre települni. Annak ellenére sem, hogy a családi birtokot 1951-ben „önkéntesen” fel kellett ajánlanod a helyi erdőgazdaságnak. Apád ugyan borásznak szánt, de a népi demokráciának köszönhetően munkaszolgálatos katona, később autószerelő lett belőled.
Szegeden születtél, de számos magyarországi borvidéken megfordultál már.
Kunság, Dél-Balaton, Mátraalja, Sokoróalja, az Ászár-Neszmélyi borvidék a kedvenc helyeid közé tartozik.
Szerintünk mégis a Pannonhalmi régió a legkedvesebb a szívednek. Ez a vidék nagyon jó hatással van rád, itt teljesen „kivirágzol”. Szinte ragyogsz!
Barátságunk
Pálinkaházunk sokat köszönhet neked.
Barátságunk 2014-re nyúlik vissza. Te voltál az első saját készítésű pálinkánk. És legnagyobb meglepetésünkre a következő évben együtt hódítottuk meg Győr városát: te lettél Győr Város Pálinkája a Győri Pálinkafesztiválon. 2014-es évjáratoddal mindenhol diadalmaskodtunk, ahol versenybe szálltunk. Ilyen volt a Kárpát-Medencei Pálinka- és Párlatverseny vagy a Magyarországon legnépszerűbb Quintessence Pálinka- és Párlatverseny.
Akkor sem feledkedztünk meg rólad, amikor a ginek felé fordult az érdeklődésünk. Évszak kollekciónk őszi R2 GINjénél is együtt dolgoztunk. Meg is lett az eredménye. A Vince Magazin nagy magyarországi gintesztjén újra lenyűgözted a szakértő zsűrit.
Ígérjük, hogy bármi újba kezdünk, a jövőben is először mindig hozzád fordulunk.
Baráti üdvözlettel
A Réti Pálinkaház csapata
Réti Gasztromagazin
Lepárlással készült italok: Pálinka, Gin
Témáink:
- Italkultúra
- Koktélok
- Cefrézés, gyümölcsök
- Termékbemutató
- Közösség, programok
Birs-Alma Pálinka
Birs-Alma vegyes gyümölcspálinka Birsből és almából álló különleges házasítás. A téli időszak nagy kedvence. A BIRS citrusosságával szinte harsog, az ALMA kellemes fűszeressége ezt kerekíti le lágyan. Alma Az alma végigkísérte az emberiség történetét (elég csak Ádámra...
Közvéleménykutatás a magyarok kedvenc szőlőiről
Szőlőt látni: tisztesség, áldás. Szőlőt a töviről leszakítani: haragosoddal békülsz. Szőlőt, fehéret, látni: nagy haszon. Szőlőt, fehéret, enni: jó és gazdagság… (Krúdy Gyula: Álmoskönyv)Közvéleménykutatás: Mi a kedvenc szőlőd? A hamarosan érkező Márton Napra és az...
Nutellás ginkoktél
Nutellás ginkoktél R2 Ginből Irsai Olivér szőlővelHozzávalók: 40ml R2 GIN (Réti évszak kollekció: Ősz Irsai Olivér szőlővel) 1 evőkanál mogyorókrém (akár Nutella) 50 ml tej jégkocka csokoládéreszelék vagy színes cukorgyöngy a díszítéshez Elkészítés Kezdd a...
Indián nyár! Várod már? Az új R4 Ginnel hozzánk megérkezett
R4 GIN Az évszakokat szimbolizáló gin kollekciónk utolsó tagját a forró nyári napok emlékére készítettük. Megalkotása játék volt az ízekkel és a színekkel is. BORDÓ. A legnőiesebb gyümölcs, a CIGÁNYMEGGY színe. A nők gyakran keresik a könnyed, hosszú italokat kisebb...

