Hogy is van ez?
Nyitottnak lenni
- Mindenre nyitottak vagyunk:
- ha szimpatikus a partner,
- jó az ötlet
- és azonosulni tudunk az értékrendjével.
Mostanában egyre több olyan dologba belevágunk, amit régen elképzelhetetlennek tartottunk volna.
Tényleg igaz az, hogy az ember változik… főleg, ha nem ragaszkodik foggal-körömmel az elképzeléseihez.
Mi próbálunk egyre nyitottabbak és elfogadók lenni a szakmában is.
Már nem csak a pálinka létezik számunkra.
A pálinkán túl is van élet 🙂
Nem szóljuk le a többi italt. Inkább megpróbáljuk mindegyiket a helyén kezelni.
Rájöttünk, hogy a minőségi termék más alapanyagokból is megvalósítható.
Bérmunka
A bérmunkáról is sokáig olyan véleményen voltunk, hogy ez nem a mi utunk. Itt természetesen ne a magánszemélyek számára saját gyümölcsükből végzett bérfőzést értsétek. Hanem azt, hogy egy másik cég megkeresésére főzzünk le kereskedelmi forgalomba kerülő párlatokat (pálinkát, gint, likőrt stb.)
Az okok között ott volt,
- hogy nem akartunk magunknak konkurenciát teremteni,
- a gin esetében pedig nem szerettük volna a saját receptünket senkivel sem megosztani.
Ezeket még most is szeretnénk elkerülni.
De nemrég olyan lehetőség kínálkozott, amivel mindkét fél csak jól járt, a mi érdekeink sem sérültek.
Ginfőzés Ausztriába
Történt, hogy tavasszal Ausztriából megkeresett minket egy az ottani gasztronómiában dolgozó szakember, aki már saját ginrecepttel rendelkezett. Nem kérte, hogy a saját titkainkat megosszuk vele. Csupán egy korrekt, szakmai tapasztalatokkal rendelkező partnert keresett, aki az ő receptúrája alapján elkészítené a terméket. A gyakorlatban ez a lepárláson túl a ginek hígítását, palackozását és címkézését is jelentette.
A recept összeállításához teljes diszkréciót kapott tőlünk. Ügyeltünk rá, hogy az még előttünk is titkos legyen, ezt így tartottuk korrektnek.
Részünkről viszont tökéletes átláthatóságot szerettük volna biztosítani: személyesen jelen volt a lepárlásnál és az összes többi munkafolyamatnál is. A kész palackokat pedig közösen szállítottuk el a rendeltetési helyére. Az együtt töltött idő alatt jobban megismerhettük egymást, kölcsönös bizalom és baráti munkakapcsolat is kialakult közöttünk.
Osztrák gin magyar közreműködéssel – GIN TH11
Visszajelzései alapján nagyon elégedett volt a hozzáállásunkkal és a végeredménnyel is. Erről a végső megerősítést persze majd a fogyasztók fogják megadni.
Mindenesetre ő azt a gint kapta, amit annak idején megálmodott. Igen… tényleg megálmodta.
Ez egy valódi szerelem projekt volt számára. A hozzávalókat saját intuíciói, megérzései alapján válogatta. Úgy érezte kicsit, hogy az égiek segítették a munkáját. Persze maga is nagy ginrajongó lévén az összetevőkkel, a megfelelő párosításokkal elég jól tisztában volt.
Reméljük, hogy ki tudja alakítani saját rajongótáborát Ausztriában és hamarosan újra találkozunk, hogy a következő adagot elkészíthessük neki.
Sok sikert kívánunk Birgit!
Új GIN a láthatáron
A tartalomból: TOMI ROCKY megcsinálta Új gin NŐKNEK - Bordó ...és FÉRFIAKNAK - Piros FŰSZER, ami összeköt: -...
Nyár, Napsütés, Természet – A szabadság íze
A Gin, ami igazán feltölt Nyár, Napsütés, Természet… hamarosan megjelenő új Ginünkben megalkottuk a szabadság...
Ismerd meg! R3 GIN Valentin Napra
R3 GIN Ginkollekciónk harmadik tagját a tél és a szerelem ihlette. Az első palackok 2021-ben Valentin Napra limitált...
Programok a téli estékre
A tartalomból: Régen: A magyar Fonó pálinkával Most: A svéd Fredagsmys (Kellemes Péntek) ginnel, koktélokkal Rendezz...

