Története
Ma, június 12-én ünnepeljük a Gin Világnapját. Az első megemlékezést 2009-ben tartották erről a világszerte népszerű italról.
- Az angol Neil Houston azért szervezte meg ezt a napot, hogy összehozza barátait egy közös ginivászatra Birmingham.
- A következő évben a helyszínt áttették a kultikus londoni ginbárba, a Graphic-ba és az interneten csak Gin Monkey néven ismert Emma Stokes is bekapcsolódott a szervezésbe.
- Az ismert ginrajongó hölgy 2013-tól hivatalosan is átvette a szervezést és ettől kezdve globális ünnepé fejlődött. A világ több, mint 30 országában zajlanak ilyenkor események a gin ismertségének további terjesztésére.
Erzsébet királynő
Június 12-e a ginen kívül Angliában másról is nevezetes: a nagy gin rajongó, Erzsébet királynő hivatalos születésnapját tartják ekkor.
Az uralkodó igazából nem ekkor, hanem április 21-én született. De egy 1748-ra visszavezethető hagyomány miatt az angol uralkodó születésnapját egy nyári napon is meg kell ünnepelni. Ilyenkor ugyanis könnyebben elkerülhető az esős és hideg időjárás, ami megnehezítené az utcai parádé megrendezését.
Dubonnet ginkoktél
A 95 éves Erzsébet királynő kedvenc koktélja ez, amit ebéd előtt fogyaszt étvágycsinálónak.
Dubbonet: francia likőrbor, amit gyümölcshéjjal, fűszerekkel és gyógynövényekkel ízesítenek. Fontos összetevője még a kinin. Az 1840-es években azért is kezdték el készítését, hogy a francia idegenlégió katonái könnyebben jussanak a malária legyőzéséhez nélkülözhetetlen gyógyszerhez.
Recept:
- két rész Dubonnet Rogue (vörösborból készült, félédes változat)
- egy rész gin (a fügés-almás-fahéjas jegyeket magán viselő R3 GIN az ajánlásunk)
- egy szelet citrom
- és pontosan két darab jégkocka
Ünnepeld te is a mai napot egy pohár tetszésed szerint elkészített kézműves magyar Réti Ginnel –>
Réti Gasztromagazin
Italgasztronómia középpontban a Pálinkával és a Ginnel
Érdekességek, tudnivalók, italreceptek, ajándékötletek
Osztrák gint készítettünk – GIN TH11
Hogy is van ez?Nyitottnak lenni Mindenre nyitottak vagyunk: ha szimpatikus a partner, jó az ötlet és azonosulni tudunk az értékrendjével. Mostanában egyre több olyan dologba belevágunk, amit régen elképzelhetetlennek tartottunk volna. Tényleg igaz az, hogy az...
A gin története: A GIN őrület nyomában
A tartalomból: Miért kezdtünk gint mi is gint főzni? A gin története: az első lépések Genever: a holland bátorság Ginforradalom Angliában Gin: holland vagy angol? A gin végnapjai Feltámadás Gintonik A Martini és James Bond Kézműves ginek, új ízek Magyarország és a...
Nőnap alkalmából: Legyél te is szuperkóstoló!
A tartalomból: Ízérzékenység kategóriái Nők illat- és ízérzékenysége Profi kóstolók Olvasási idő: 2 perc Ízérzékenység kategóriái Az embereket ízérzékenység szempontjából három kategóriába lehet sorolni: "nem-ízlelők" átlagosok rendkívüli érzékelők Ezenkívül a nemek...
Borkóstoló, borvacsora után rum, pálinka és gin kóstoló vacsora is
Hasznos tudnivalók az italkóstoló vacsorákról A tartalomból: Mit kapsz egy italkóstoló vacsorán? Felkészülés a vacsorára Az étel-ital párosítások születése A menüsor Mire számíthatsz a borvacsorán, italvacsorán? Mit tanulhatsz a borkóstolón, italkóstolón?...